Van szégyellnivalóm?
Ildi-idill "Megér egy estet a tested !!!" című blogját olvasva jutott eszembe, hogy annyi minden van, amire nem vagyok büszke magammal kapcsolatosan. Más szóval szégyellek, vagyis hibámnak gondolok, rejtegetek.
Nem maradtam a feleségemmel, amikor azt éreztem, hogy már nincs remény, hogy valaha is boldogan éljünk együtt. Ezért nem éltem a gyermekeim mellett sem az elmúlt években. Nem voltam velük nap mint nap, mint egy "normális apa".
A bátyám 40 éves és Édesanyánkkal él. Gyógyszereket szed, mert azok nélkül hangokat hall. És én évek alatt nem tudtam segíteni neki, hogy elhagyhassa a gyógyszereket, és "normális életet" élhessen.
Miért szégyellem ezeket?
Mert azt gondolom, hogy rosszabb ember vagyok ezektől a döntésektől, "kudarcoktól".
"Elhagytam őket, pedig az apjuk vagyok."
"Nem tudtam segíteni, pedig kötelességem lett volna."
A társadalmi normák és elvárások miatt érzem ezeket hibának.
Jószerencse vagy balszerencse az, hogy nem maradtam a feleségemmel és a gyermekeimmel? Lehet, hogy valójában jószerencse.
Azt látom, hogy a gyermekeim boldog családban nőttek fel, és volt velük aki az apjuk helyett apjuk volt. A volt feleségem talált magának párt, aki mellett boldog lehet.
A bátyámnak nem tudtam segíteni. Balszerencse? Nem tudom. Egyébként úgysem tudnék helyette "helyrejönni". Ha ugyan arra van egyáltalán szüksége.
Van okom rejtegetni azt, amit rejtegetnivalónak vélek?
Vagy inkább fogadjam el, hogy nem vagyok hibátlan.
Egyáltalán mit jelent az, hogy hibátlan? Vagy az, hogy hiba?
A valóság az, hogy elváltam és hogy nem tudtam segíteni a bátyámon. Az elme vitatkozik a valósággal, én inkább meghajlok előtte és elfogadom. Szerintetek ez majd elveszi a szégyellnivalóimat is?
Andi javaslatára elgondolkodtam azon, hogy miért lehetek büszke arra, hogy elhagytam a családom, és hogy nem tudtam segíteni a bátyámon.
VálaszTörlésBüszke vagyok arra, hogy elhagytam a családom, mert így mindannyian boldogabb életet élhetünk, nem kellett egy olyan helyzetben szenvednünk egyikünknek sem, ami mindenkit rombolt volna és gyűlöletet szülhetett volna.
Büszke lehetek, mert bátor döntés volt követnem azt, amiben hittem annak ellenére, hogy sejtettem, hogy az emberek nemtetszését fogom kivívni ezzel.
Büszke lehetek, mert nem akartam hazugságban élni és meghamisítani a valóságot. Sem el nem válva, de külön utakon járva kettős életet fél-emberként élni.
Büszke lehetek, hogy hittem annyira a helyes ítélőképességemben, hogy ezt a nehéz döntést felvállaljam.
Lehetőséget adtam a gyermekeimnek, hogy olyan apa legyen mellettük, aki szereti az édesanyjukat és így teljes, boldog és elégedett családban nőjjenek fel. És ehhez a kellő mértékben el tudtam engedni őket, biztosítva, hogy ne legyen zavaros az életük.
Arra is büszke lehetek, hogy nem tudtam a bátyámnak segíteni, mivel nem erőltettem rá semmit, amit ő nem akart.
VálaszTörlésBüszke lehetek arra, hogy nem gondoltam azt, hogy én feltétlenül jobban tudom, mi a megoldás számára és hogy mikor és miként van arra szüksége.
Azt is el tudtam fogadni, hogy ő maga tudja/érzi, hogy ki akar-e ebből szabadulni vagy nem, és hogy milyen áron.
A Kedvesem hozzászólása a történethez:
VálaszTörlés"Büszke lehetsz rá, mert elfogadja az életét úgy ahogy van, és ezzel együtt úgy tűnik, mintha jól élne, boldog lenne. Örül neked, büszke lehetsz rá, mert ő feltétel nélkül szeret, elfogad olyannak amilyen vagy, és nem akar megváltoztatni....
Büszke lehetsz rá mert vigyázz anyukádra, segít neki és mellette van.
másrészt... Andi azt mondta, hogy amit csinálunk, amit cselekszünk, az a mi döntésünk, mert azt akarjuk.... mert ha mást akarnánk akkor mást csinálnánk.
Ő is úgy éli az életét, ahogy akarja. Ha mást akarna, akkor megadná magának a lehetőséget, hogy legyen esélye változtatni....."