Van szégyellnivalóm?
Ildi-idill "Megér egy estet a tested !!!" című blogját olvasva jutott eszembe, hogy annyi minden van, amire nem vagyok büszke magammal kapcsolatosan. Más szóval szégyellek, vagyis hibámnak gondolok, rejtegetek.
Nem maradtam a feleségemmel, amikor azt éreztem, hogy már nincs remény, hogy valaha is boldogan éljünk együtt. Ezért nem éltem a gyermekeim mellett sem az elmúlt években. Nem voltam velük nap mint nap, mint egy "normális apa".
A bátyám 40 éves és Édesanyánkkal él. Gyógyszereket szed, mert azok nélkül hangokat hall. És én évek alatt nem tudtam segíteni neki, hogy elhagyhassa a gyógyszereket, és "normális életet" élhessen.
Miért szégyellem ezeket?
Mert azt gondolom, hogy rosszabb ember vagyok ezektől a döntésektől, "kudarcoktól".
"Elhagytam őket, pedig az apjuk vagyok."
"Nem tudtam segíteni, pedig kötelességem lett volna."
A társadalmi normák és elvárások miatt érzem ezeket hibának.
Jószerencse vagy balszerencse az, hogy nem maradtam a feleségemmel és a gyermekeimmel? Lehet, hogy valójában jószerencse.
Azt látom, hogy a gyermekeim boldog családban nőttek fel, és volt velük aki az apjuk helyett apjuk volt. A volt feleségem talált magának párt, aki mellett boldog lehet.
A bátyámnak nem tudtam segíteni. Balszerencse? Nem tudom. Egyébként úgysem tudnék helyette "helyrejönni". Ha ugyan arra van egyáltalán szüksége.
Van okom rejtegetni azt, amit rejtegetnivalónak vélek?
Vagy inkább fogadjam el, hogy nem vagyok hibátlan.
Egyáltalán mit jelent az, hogy hibátlan? Vagy az, hogy hiba?
A valóság az, hogy elváltam és hogy nem tudtam segíteni a bátyámon. Az elme vitatkozik a valósággal, én inkább meghajlok előtte és elfogadom. Szerintetek ez majd elveszi a szégyellnivalóimat is?
